A kezdetek:

Balatonszabadi szerves része ma már Siómaros, melyet 1950-ben csatoltak hozzá. Siófoktól 9 kilométernyire déli irányban, a Sió bal partján fekszik, mára teljesen egybe épült Balatonszabadival.

Lakott hely volt már az ókorban is, amit régészeti emlékek bizonyítanak. A középkorban a falu lakossága mindvégig megmaradt jobbágyi sorban. Érthető hát, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jobbágyfelszabadítása különösen sokat jelentett az itt élő lakosságnak. Kossuth Lajos és a szabadság, a jobbágyterhektől való megszabadulás egy fogalommá vált tudatukban. Ezért töltötte el szívüket-lelküket mély szomorúsággal Kossuth Lajos halálhíre.

Kossuth Lajos tetemét, a halálát követő tizedik napon, 1894. március 30-án Turinból különvonattal szállították haza. Dávid Lajos siómarosi lelkész elbeszélése szerint, a siófoki vasútállomáson nagy közönség gyülekezett egybe a gyászvonatot várva, ahol a siómarosiak is jelen voltak. A vonat 10 percig időzött az állomáson, a tömeg némán, levett kalappal tisztelgett a nagy halott és két fia, Ferenc és Lajos Tivadar előtt, akik a koporsó mellett fogadták a tiszteletnyilvánítást.

Kossuth Lajos temetését követően Siómaros elöljárósága rendkívüli tanácskozásra gyűlt egybe, ahol Szokó István lelkipásztor vetette fel a Kossuth-szobor felállításának tervét. Azonnal hozzáfogtak a megvalósításhoz szükséges összeg előteremtéséhez. Gyűjtés indult a lakosság körében, s hamarosan együtt volt a pénz: nem kevesebb, mint 642 forint közadakozásból.

A szobor elkészítésével Gerenday Antalt és fiát bízták meg Budapesten. A szoborban elhelyezett emlékiratból tudjuk: „Mint igaz hazafi ő is hozván áldozatot, amennyiben mint az egész magyar hazában legelső…anyagi veszteséggel is előállítani aján…lott. „

Ádámfy József A világ Kossuth-szobrai című munkájában azt írta, hogy a szobrot Kiss György tervei alapján kivitelezte Gerenday Antal és fia.

A megrongálódott és több helyütt olvashatatlan emlékirat így írja okát a Kossuth-szobor elkészíttetésének: „Szabadságunk megteremtője, emberi méltóságunk visszaadója: Kossuth Lajos halála alkalmával - mint tették Krisztus tanítványai - keseregtünk eltávozott vezérünk felett. Bánatunkra mint enyhítő körülmény jött az a … eszme, hogy dicső ..nek itt, kis községünkben egy szerény emlékszobrot állítsunk.”

 

A szobor felállítása:

A szobrot 1894. június 26-án szállították a faluba, és állították fel ott, ahol ma is áll: a Kossuth Lajos utca és az Enyingi utca találkozásánál, arccal Enying felé. Akkoriban Siómaros Veszprém vármegye Enyingi járásához tartozott. A 80 cm magas bronz mellszobrot háromlépcsős talapzaton álló 225 cm magas, 40 cm átmérőjű oszlopon helyezték el. Az oszlopon 30x31 cm-es márványtáblán olvasható e felirat:

KOSSUTH LAJOS
1802-1894
A magyar szabadság
legnagyobb apostolának
a sió-marosi felszabadítottak

A szoborleleplezési ünnepélyt 1894. július 1-jén tartották, vasárnap délelőtt volt. A környékről és messzebbről is nagy közönség gyűlt össze. Az avató beszédet Szokó István lelkész tartotta, az énekkar Fábián János tanító vezényletével a Szózatot és a Himnuszt énekelte. A közönség lelkesedését szemlélteti Pálinkás Istvánné siómarosi lakos elbeszélése: anyai nagyapja, Gilicze József és annak unokatestvére, Gilicze Imre a hatóság tudta és engedélye nélkül házilag ágyút készítettek, és a szobor leleplezésekor díszlövést adtak le. (Tettükért az enyingi járásbíróságra idézték, fejenként 10 forintra büntették őket.) Az avatás után délután nagy népünnepély volt. A szobrot koszorúk sokasága borította el.

A XX. század története:

A második világháború alatt a szobor megsérült, beázott. Ekkor rongálódott meg a benne elhelyezett emlékirat is. A centenárium évében, 1948-ban kiemelték helyéről, a szoborra adományozók névsorával együtt. 1952-ben Székely Endre siómarosi tanító fényképet készített róla és a művelődési házban helyezte el. A helytörténeti és történelmi szempontból értékes dokumentum a sérülések miatt sajnos nem reprodukálható.

A szobrot állító volt siómarosi jobbágyok üzenete nekünk szól, és példaként áll előttünk:
„ Későbbi időknek gyermekei, Kedves Véreink! Bármikor jusson kezetekhez e ránk szent emlékű emlékirat, tudjátok meg, hogy ezen emléket a hála és kegyelet emelte, emelte pedig …Ti érettetek is, hogy példát adjon és tanítson a szabadság és hazaszeretetre.”

 

Napjainkban:

Eleink üzenetétől indíttatva 1982-83 telén Pápai Lajos lelkes lokálpatrióta (később a Kossuth Művelődési Kör elnöke, Balatonszabadi díszpolgára) és Székely Endre tanító megszervezte a Siómarosi Kossuth Művelődési Kört.

Az egyesület hűen ápolja az ősök emlékét, Kossuth Lajos szellemiségét, mely azóta is mélyen él az itt élő emberek szívében.

Összegzés

Balatonszabadi község Somogy megyében, a Siófoki járásban található. Lakosságszám tekintetében a megye legnagyobb községe.

Terület: 41,34 km²

Népesség: 3 024 fő (2022.01.01. KSH adat)

 

Községi Önkormányzat

Polgármester: Kanász Eszter (telefon: 0620/436-3080)
Alpolgármester: Szentkirályi Tímea
Jegyző: dr. Töpler Eszter
Család-és Gyermekjóléti Szolgálat: Erdősi Ágnes

Cím: 8651. Balatonszabadi, Vak Bottyán u. 102.
Telefon: 84/355-011, 0620/982-3682
Fax: 84/355-031

E-mail: onkormanyzat@balatonszabadi.hu
Internet: http://www.balatonszabadi.hu

Sorry, this website uses features that your browser doesn’t support. Upgrade to a newer version of Firefox, Chrome, Safari, or Edge and you’ll be all set.