Balatonszabadi sajnos kevés középkori oklevélben szerepel, így középkori történetét is nehezebb megírni. Az írott forrásokban az alábbi neveken tűnik fel: Szobodi,Zabadi, Zakady, Zobady, Fuczabadi, Zabady, Fok Szabadi, Fokszabadi, Fokzabady.A Szabadi név arra utal, hogy egykori lakosait bizonyos kötelezettségek alól felmentették, de a források említenek szabadi nemeseket is. Míg a fok szó a sió korábbi megfelelője, és nagyobb vizekből kifolyó eret vagy csatornát jelent. A település első hiteles említése 1210-ből származik, amikor a falu által fizetendő tized miatt pereskedett egymással a pannonhalmi és a somogyvári apát. Azonban az előkerült régészeti leletek és a környékben ismert egyéb lelőhelyek alapján minden bizonnyal már a 11. században is lakott hely volt. Maga a fok szó szerepel már az 1055-ös tihanyi alapítólevélben is. A nagy kiterjedésű település a templom körül helyezkedett el, aminek kikötője is lehetett. A Sión Jutnál és Szabadinál is át lehetett kelni. Utóbbi révhelyének 1580 körül 3740 akcse bevétele volt. A török kori adóösszeírásokban is szerepel a település, és a simontornyai szandzsákhoz tartozott. A török korban szedett adók alapján is a nagyobb települések közé volt sorolható. Ekkoriban valószínűleg vásárt is tarthattak a településen. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor néptelenedett el, és mikor költözött el a falu a mostani helyére, de valószínű, hogy az 1600-as évek elején. Az eddigi feltárások és terepbejárások során kerámiatöredékek, érmék, ékszerek, viseletei elemek, használati eszközök és szerszámok, valamint a templom faragott kövei kerültek elő.
A KÖZÉPKORI TEMPLOM
A környezetéből jelentősen kiemelkedő dombon elhelyezkedő középkori templom romjai már régóta ismertek, onnan már az 1800-as évek végén is kerültek elő régészeti leletek. A templomnál 1983-ban történtek részleges feltárások Magyar
Kálmán vezetésével. Az ásatás eredményei alapján a templomot a 12. század közepére keltezte az ásató régész. A templom védőszentjét nem ismerjük. Az egyhajós, félköríves szentélyzáródású templom 20 méter hosszú és 5–6 méter széles volt.
A kelet-nyugati tájolású templom kőből és téglából épült fel. A templom déli oldalán lévő helyiség funkciója bizonytalan, ugyanúgy vitatott az északi oldalon lévő háromosztatú helyiség funkciója is. A templom belül biztosan vakolt és festett volt, ezt bizonyítják a piros és zöld színű vakolattöredékek. A templom körül temető helyezkedett el, amiből nagyon sok sír elpusztult a szőlőtelepítések során és a vízmű építésekor, de az ásatáson sikerült több mint 50 sírt feltárni. A temető sírjaiban érmék, gyűrűk, ruhakapcsok, övcsatok, övdíszek és pártamaradványok is előkerültek. A templomtól nyugatra feltárásra került egy 6 méter széles és 3 méter mély árok is, ami a temető körítőárka volt, de akár
védelmi funkciója is lehetett a 16. században. A templom 1333–1334-ben tűnik fel a pápai tizedjegyzékekben, amikor Péter nevű papja 70 kis denárt fizetett. Ez az összeg nagyobb, mint a környék más templomai által fizetett tized. 1339-ben újra feltűnik a templom egy oklevélben, a későbbiekben inkább csak papjairól olvashatunk, például 1546-ban és 1552-ben János nevű papját említik. 1725-ben már említik az új faluban lévő Szent Anna titulusú templomot, de még emlékeznek a középkori templomra. 1735-ben pedig így ír róla Bél Mátyás: „…ma is megvannak a régi templomocskának omladozó falai és a házikók romjai.” Egy 1797-es térképen még jelölik a templomot, de utána már elkezdhették elhordani a templom köveit és tégláit építőanyagnak.
A KINCSLELET
1982 tavaszán szőlőültetés közben izgalmas leletek kerültek elő a földből. Az év májusában Magyar Kálmán elvégezte a leletmentést, ami alapján valószínű, hogy egy egykori épület belsejében ásták el a kincsleletet. A mélyszántással felszínre került kerámiaedényben (korsó) 5038 darab érme és 10 darab ékszer volt. Utóbbiakat egy vászonzacskóba helyezték, mielőtt elrejtették az edényt a földben. Az éremleletben I. (Hunyadi) Mátyástól (1458–1490) 1 darab, II. Ulászlótól (1490–1516) 5 darab, II. Lajostól (1516–1526) 28 darab, míg I. (Szapolyai) Jánostól (1526–1540) 1 darab ezüst denár volt a leletben. A magyar királyi veretek többsége I. Ferdinánd (1526–1564), Miksa (1564–1576) és Rudolf (1576–1608)
uralkodása ideje alatt készült, ezek szintén ezüst denárok, de itt már nagyobb számban találunk korabeli hamisítványokat is. 4 darab érmét János Zsigmond (1540–1571) veretett, aki magyar király és erdélyi fejedelem is volt. A külföldi érmék között vannak Csehországban, Lengyelországban, Litvániában és Schweidnitz városában készült érmék is (többnyire félgarasok). Az ékszerek között van 3 darab ezüst és aranyozott ezüst karika, 2 darab aranyozott ezüst, csüngős fejdísz, 1 darab ezüst, szőlőfürtökkel díszített ruhakapocs, 2 darab ezüst, S alakú övkapocs, 1 darab ezüst gyűrű, 1 darab ezüst gyűrű címerpajzzsal és P F monogrammal. A monogramos gyűrű tulajdonosa Petky Ferenc, erdélyi származású nemes lehetett, de az már nem biztos, hogy ő is rejtette el a tárgyakat. Róla annyit érdemes megemlíteni még, hogy 1594-ben Esztergom ostrománál halt meg. A kincslelet utolsó érméjét 1591-ben verték, így valamikor ezután kerülhetett földbe a lelet. Feltehetőleg a tizenöt éves háború (1591–1606) harcai miatt rejthették el, talán akkor amikor a török csapatok 1593-ban Veszprém ostromára indultak.
NAPJAINKBAN
2022-ben helyi civil egyesületek és a helyi önkormányzat felkarolta a Pusztatorony további kutatását. Ennek keretében újraindultak a régészeti kutatások, így további terepbejárások és geofizikai vizsgálat is történt már a területen, aminek célja a település kiterjedésének pontosabb meghatározása és a templom alaprajzának pontosítása, valamint további régészeti ásatások előkészítése. A Pusztatoronynak az elmúlt 200 évben hányattatott sorsa volt, hisz az emberi tudatlanság, gondatlanság és kapzsiság miatt számos értékes régészeti lelet veszett el mind a régészettudomány, mind a helytörténeti kutatások számára. Most itt a lehetőség, hogy az utókor törlesszen valamit a középkori ősök felé, és méltó emléket állítson Szabadi jelentős középkori településének.